Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint száz dolgozót bocsát el a tatabányai kórház

Nyáron várhatóan több mint száz dolgozót bocsát el a tatabányai kórház. Az Egészségügyi Minisztérium tizenöt százalékos ágyszám csökkentése miatt száznegyven álláshely szűnik meg a megyei Szent Borbála Kórházban.


Dátum: 2007-04-19 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:49.163740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az intézmény júliustól csaknem kilencven aktív, illetve huszonöt nyugdíjas korú dolgozótól, összesen száztizenöt munkatárstól kénytelen megválni. A fennmaradó huszonöt álláshely jelenleg is betöltetlen.

"Eredetileg a tizenöt százalékos ágyszám csökkentéshez kellett volna alkalmazkodni, ezért a leépítés mértékét is tizenöt százalékban terveztük. Ez a kórház jelenlegi létszámánál csaknem kétszáz fő elbocsátását jelentette volna. Ám mivel az 1416 engedélyezett álláshelyből jelenleg csak 1314 van betöltve, abban állapodtunk meg, hogy a száznegyven álláshely megszűnésével összesen 115 főt leszünk kénytelenek elbocsátani. Az elbocsátások évi kétszázmillió forintos megtakarítást jelentenek" - tájékoztatta közleményében a Független Hírügynökséget dr. Völner Pál, a megyei közgyűlés elnöke.

A kórházban várható létszámleépítésről a végső döntést a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés hozza meg április 26-i ülésén.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek