PSZÁF: 250 millió forint bírság Megdet Rahimkulovnak
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 250 millió forintra megbírságolta Megdet Rahimkulovot, mint magánszemélyt a bennfentes kereskedelemre vonatkozó jogszabályok megsértéséért - közölte a felügyelet a honlapján csütörtökön.
Dátum: 2007-04-19 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:55.992202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bírságon felül közel 152 ezer forint eljárási költséget is meg kell fizetnie az orosz üzletembernek, aki az egyik legnagyobb magánbefektető a magyarországi tőkepiacon. A PSZÁF hivatalból piacfelügyeleti eljárást indított annak kiderítésére, hogy a BorsodChem részvényekre szóló, 2006. július 7-én közzétett opciós vételi megállapodást és nyilvános vételi ajánlatot megelőzően történt-e bennfentes kereskedelem.
A Megdet Rahimkulov és családja tulajdonában lévő Firthlion Ltd. ezen a napon jelentette be, hogy opciós megállapodást kötött a tulajdonában lévő több mint 21 millió darab BorsodChem részvény eladására a Kikkolux cégnek, 3.000 forintos árfolyamon. A Kikkolux ugyanezen a napon jelentette be nyilvános vételi ajánlattételi szándékát a BorsodChemre 3.000 forintos vételáron. A felügyelet a vizsgálat során megállapította, hogy a Firthlion a részvényopciós megállapodás aláírását megelőző napon 606 ezer darab BorsodChem részvényt vásárolt a tőzsdén 2.535 forintos átlagáron.
Az opciós megállapodás és a vételi ajánlat nyilvánosságra kerülése után a BorsodChem részvények árfolyama mintegy 4 százalékkal emelkedett. Megdet Rahimkulov a bennfentes információk nyilvánosságra hozatala előtt kötött üzletével jelentős összegű, a felügyelet számításai szerint 167 millió forint vagyoni előnyhöz jutott. A bennfentes kereskedelem szabályainak megsértéséért kiszabható bírság 100 ezer forinttól 100 millió forintig, vagy a kimutatható vagyoni előny 400 százalékáig terjedhet. A felügyelet ebben az esetben a vagyoni előny 150 százalékához közeli összegben állapította meg a bírság összegét.
Binder István, a PSZÁF szóvivője az MTI-nek elmondta: a felügyelet kizárólag objektív szempontok alapján, a cselekmény súlyát és a piac biztonságára gyakorolt hatását mérlegelve, nem pedig az ügyben érintett személyre tekintettel hozta meg határozatát. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a felügyelet a jövőben is a leghatározottabban fog föllépni a tőkepiac területén a bennfentes kereskedelem és az összehangolt magatartás vizsgálata során tapasztalt vétségekkel szemben.
MTI - fidesz.hu