Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódik az ámokfutás az egészségügyben

Mikola István bejelentette: a Fidesz harcolni fog a több-biztosítós modell bevezetése ellen.


Dátum: 2007-04-19 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:02.546439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jövő januártól több-biztosítós finanszírozási rendszert kell bevezetni Magyarországon - jelentette ki Kóka János, az SZDSZ elnöke csütörtökön, Budapesten.

Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa újságíróknak nyilatkozva csütörtökön kifejtette: Horváth Ágnes személyével "folytatódik az ámokfutás az egészségügyben." Mint mondta, a több-biztosítóról szóló vita csak arról szól, ki felügyelje a tb-alapban lévő ezer milliárd forintot. Hozzátette: a Fidesz harcolni fog a több-biztosítós modell bevezetése ellen. A legnagyobb ellenzéki párt egy nemzeti egészségbiztosító létrehozását javasolja, továbbfejlesztve a társadalombiztosítás "intézményét".

Mikola István felhívta a figyelmet arra, hogy miközben a kormány a kisemberektől korrekt befizetési és bejelentési kötelezettséget vár, az állam a nagyvállalatok és multicégek több milliárd forintos járuléktartozását írta jóvá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek