A Lungo Drom panasza az OVB-hez
Az esélyegyenlőség és a választás tisztaságának megsértése miatt az Országos Választási Bizottsághoz fordult a Lungo Drom koalíció nevében Farkas Flórián elnök.
Dátum: 2003-01-11 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:11.190996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus közölte: kifogásolják, hogy a Demokratikus Roma Koalíció (DRK) fehér sálat és vörös szegfűt osztott szimpatizánsainak az új Országos Cigány Önkormányzatot megválasztó szombati elektori gyűlésen, Budapesten.
A DRK egyik vezetője elmondta, a tisztaságot és a változást szimbolizáló sálakból 1500 darabot hoztak a gyűlésre.
A meghirdetettnél később, csak délután fél kettő után kezdte meg munkáját az új Országos Cigány Önkormányzatot megválasztó országos elektori gyűlés az elhúzódó regisztráció miatt.
A budapesti gyűlésre 4588, az októberi önkormányzati választásokon települési, vagy kisebbségi képviselői mandátumot szerzett elektor kapott meghívót, közülük a kezdésig 2651-en jelentek meg a helyszínen.
A várhatóan éjszakába nyúló választáson egyes vélemények szerint hatalmas küzdelem lesz majd az 53 önkormányzati hely megszerzéséért.
MTI - fidesz.hu