Újabb összecsapások a kirgiz fővárosban
Megtisztította a kirgiz rendőrség a tüntetőktől péntekre virradóra a főváros, Biskek főterét, ahol április 11 óta folytak a tiltakozó akciók az elnöki és a kormányhivatalnak otthont adó Fehér Ház előtt. MTI hír.
Dátum: 2007-04-20 09:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:08.256677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrök csütörtökön este könnygázzal kergette szét a több ezer tüntetőt, majd lebontották a 10 napja a téren álló sátraikat is.
Az előző napi összecsapásokért pénteken a volt kormányfő Feliksz Kulov által vezetett ellenzék és a hatóságok egymásra hárították a felelősséget. Almaz Atambajev miniszterelnök szerint "Kulov radikális kijelentései irányították az eseményeket", utalva az ellenzéknek ama követeléseire, hogy Kurmanbek Bakijev elnök mondjon le és hajtsanak végre alkotmányreformot. Kulov viszont azt hangsúlyozta, hogy a rendfenntartó erők provokálták a tüntetőket.
A kirgiz főügyészség vizsgálatot indított a zavargások miatt, amelyekben mintegy száz tüntetőt vettek őrizetbe, hatan megsebesültek, köztük két rendőr.
A közép-ázsiai ország parlamentje pénteken reggel ült össze, hogy megvizsgálja a kialakult politikai helyzetet. Atambajev szerint elképzelhető, hogy kompromisszumos megoldás születhet az alkotmányreform kérdésében.
MTI - fidesz.hu