Tűzharc szerbiai Szandzsákban
Egy ember meghalt, ketten pedig megsebesültek péntek hajnalban Szerbia déli részén rendőrök és az iszlám vahhábita ágához tartozó fegyveresek közti tűzpárbajban. MTI hír.
Dátum: 2007-04-20 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:09.260109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrök egy Novi Pazarhoz közeli faluban át akartak kutatni egy házat, mert úgy értesültek, hogy ott tartózkodik a vahhábiták egyik vezetője. Az épületből gránátot dobtak rájuk - amitől az egyik rendőr megsebesült -, majd tűzharc bontakozott ki, s ebben életét vesztette a csoport vezetője. Egyik társa olyan súlyosan megsebesült, hogy műtétre kórházba kellett szállítani, a másikat pedig a rendőrök őrizetbe vették.
A szunnita iszlám erőszakos, vallási türelmetlenséget szító ágának képviselői már néhány éve jelen vannak a Szerbia délkeleti részén lévő Szandzsákban. Néhány héttel ezelőtt a rendőrség megtalálta egy kiképzőtáborukat, négy embert letartóztatott, s kisebb hadseregnek elegendő arzenált foglalt le.
MTI - fidesz.hu