Több szocialista ellenáll az SZDSZ-nek
Az MSZP-n belül többen ellenállnak nyereség orientált biztosítási rendszer bevezetésének - tudta meg a Magyar Nemzet. Ők, eddigi nyilatkozataik alapján legfeljebb azt támogatnák, hogy új, például az ápolási és baleset-biztosítási ágakban legyenek magánbiztosítók.
Dátum: 2007-04-20 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:12.076880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pedig a szabad demokraták már kompromisszumot is ajánlottak: belemennének abba, hogy a profitorientált cégek mellett megtartsák az állami biztosítót is.
Horváth Ágnes liberális egészségügyiminiszter-jelölt azt mondta: az állami biztosító a magánbiztosítókkal azonos feltételekkel működne, az emberek pedig eldönthetnék, hogy melyiket választják.
Az SZDSZ új javaslata szerint az Egészségpénztár másik részéből állami alapkezelő szervezetet hoznának létre, amely úgynevezett fejkvótaként szétosztaná a biztosítók között a befizetett járulékokat.
A miniszterjelölt azt mondta, a napokban megkezdik az egyeztetést a koalíciós partnerrel erről a vegyes rendszerről. Az MSZP szerint azonban az új ajánlat sem elfogadható.
hirtv.hu - fidesz.hu