Építési-bontási hulladéklerakót adtak át Kaposváron
Az országban elsőként helyezték üzembe a komplex építési-bontási hulladéklerakó és feldolgozó üzemet Kaposváron pénteken; a beruházást 95 százalékos uniós támogatással, 460 millió forintból valósították meg.
Dátum: 2007-04-20 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:15.948317, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 32 település összefogásával megépült, 45 ezer köbméter kapacitású hulladékgazdálkodási rendszer üzemelésével a keletkező építési törmelék és bontási hulladék nem terheli tovább a szomszédos kommunális hulladéklerakót, és várhatóan visszaszorul az illegális törmeléklerakás is - mondta a helyszíni sajtótájékoztatón Kaposvár polgármestere.
A hulladéklerakó- és feldolgozó jelentőségéről Szita Károly kiemelte, hogy a felaprított anyagok - építési törmelék, útbontásból származó aszfalt, vasbeton, tégla, cserép - újrahasznosíthatóak, és kiváló útalap nyerhető belőlük.
Az egy év alatt elkészült beruházás üzemeltetését elnyert Kaposvári Városgazdálkodási Zrt. elnök-vezérigazgatója céljaik között említette, hogy megszüntessék az utak és erdők szélén lerakott illegális törmelékkupacokat, valamint a feldolgozott másodnyersanyag értékesítésével fontos ásványi vagyont őrizzenek meg.
Az építési vállalkozók mellett a lakosság építési hulladékát is várják, családonként 500 kilogrammig ingyenesen, azon felül tonnánként 896 forintért dolgozzák fel a beszállított anyagot - tette hozzá Püspök Rudolf.
A kéthektáros területen évente 30 ezer tonna hulladékot tudnak fogadni.
MTI - fidesz.hu