Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szergej Ivanov lehet Punyin utódja

Titkosszolgálati tiszt utódja ki más lehet a Kreml-ben, mint titkosszolgálati tiszt. A Nyezaviszimaja Gazeta információja szerint Szergej Ivanov első miniszterelnök-helyettes válthatja jövőre Putyint.


Dátum: 2007-04-20 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:16.992517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap a Kremlben dolgozó magas rangú beszélgetőpartnerekre hivatkozik, de persze azonnal hozzáteszi: az alkotmánynak megfelelően jövő márciusban visszavonuló orosz elnök mestere a titkolódzásnak.

Hogy azonban ez most nem csak szállongó pletyka azt több árulkodó jel is bizonyítja: a volt védelmi miniszter, most miniszterelnök-hellyettes Ivanov az utóbbi időben többször is nyilatkozott Oroszország világpolitikai helyzetéről, külpolitikájáról, márpedig az ilyesmi az elnök, vagy a kijelölt utód joga. És persze hirtelen sokkal gyakrabban is szerepel a televíziókban, mint legfőbb riválisa Medvegyev - akinek állítólag majd a miniszterelnöki poszt jut.

Egyébként pedig épp csütörtökön tettek közzé egy közvélemény-kutatást, amely- feltehetően a masszív médiajelenlét miatt - most először Ivanovot hozta ki egy feltételezett elnökválasztás győztesének. Persze csak akkor, ha Putyin jelöli ki, mert az nyilvánvaló, hogy az oroszok azt választják, akire az elnök rámutat. Ivanov egyébként csakúgy mint Putyin a titkosszolgálatokból jött és ha megkérdezik elnöki ambícióiról, kötelességszerűen mindig úgy válaszol, hogy ilyesmire nem is gondol.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek