Megkezdődött a Szép Magyar Beszéd verseny döntője Győrött
A határon innen 120 gimnáziumi és szakképzőiskolai diák, a határon túlról pedig 25 tanuló vetélkedik a Kazinczy-éremért, a Szép Magyar Beszéd elnevezésű verseny országos döntőjén, amely pénteken kezdődött Győrött.
Dátum: 2007-04-20 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:17.971567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Köszöntőjében Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke az anyanyelv védelmének fontosságát hangsúlyozta, mondván: az anyanyelv ápolása közös ügyünk. A politikus rámutatott: nem akkor vagyunk európaiak vagy világpolgárok, ha saját nyelvünket fölcseréljük egy világszerte beszélt másikkal, hanem akkor, ha anyanyelvük és kultúránk birtokában igyekszünk minél mélyebben megismerni más népek nyelvét, hagyományait, kultúráját. A szónok úgy vélekedett: a világos, egyértelmű gondolatközlés igényének közüggyé kell válnia, ezért alapvető törekvése a Kazinczy-versenynek az "értő és értető", helyes beszéd elsajátítása.
A Rába-parti város ezúttal 42. alkalommal ad otthont a nemes vetélkedésnek, amelyet az anyanyelv ápolásáért munkálkodó Péchy Blanka színművész kezdeményezett. A döntőbe került diákok szabadon választott és kötelező szövegeket olvasnak fel a bíráló bizottság előtt, és nyelvészeti feladatsorokat oldanak meg. Az eredményhirdetésre vasárnap kerül sor. A verseny díjkiosztását összekötik a Kazinczy-díj és a Péchy-díj átadásával. A Kazinczy-díjat a szép magyar beszéd népszerűsítése terén kifejtett eredményes munkáért, a Péczhy Blanka-díjat pedig az anyanyelvi mozgalom támogatásáért felnőtteknek ítélik oda.
MTI - fidesz.hu