Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ORTT Panaszbizottsága szerint az MTV törvényt sértett

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottsága szerint az MTV törvényt sértett, amikor egy márciusi műsorában a Szabadság téri szovjet emlékmű ügyében egyoldalúan tájékoztatott.


Dátum: 2007-04-20 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:19.689357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nem jogerős állásfoglalásról a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) pénteken közleményben tájékoztatta az MTI-t. Az MTV jogorvoslattal fordul az ügyben az ORTT-hez.

A közlés szerint az ORTT azt állapította meg, hogy a Kedd 21 műsor "döntően befolyásolta" a Szabadság téri szovjet emlékművel kapcsolatos népszavazási aláírásgyűjtést. "Az ORTT Panaszbizottsága szerint a Magyar Televízió 2007. március 27-én sugárzott Kedd 21 című műsorában súlyosan megsértette a Rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt, amikor a Szabadság téri szovjet emlékmű ügyében egyoldalúan tájékoztatott" - írja az MVSZ.

"Különös jelentőséget ad a közszolgálati műsorszolgáltató jogszabálysértésének az a tény, hogy a műsor sugárzásának időpontjában még 10 nap állt a népszavazási kezdeményezők rendelkezésére a népszavazás megtartásához szükséges 200 ezer aláírás gyűjtésére, így az egyértelműen a kezdeményezést megkérdőjelező, annak jogszerűségét is vitató vélemények döntően befolyásolhatták az állampolgárokat abban a szándékukban, hogy a népszavazási aláírásgyűjtő íveket kézjegyükkel lássák el" - áll a dokumentumban.

Mint írják, a "törvényt sértő műsorban" úgy nyilatkoztak politikusok, hogy közben a népszavazást kezdeményező Deport-'56, vagy az aláírásgyűjtést szervező MVSZ véleménye nem hangozhatott el.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek