Horváth beismerte: túl sok szülészeti ágyat szüntettek meg
Integrált kórházat hozna létre a főváros a Margit, a Szent János és a Budai Gyermekkórház összevonásával - jelentette be Budapest egészségügyért felelős főpolgármester-helyettese, aki azt is elismerte: az áprilisi átszervezésekkor túl sok szülészeti ágyat szüntettek meg. Bús Balázs, Óbuda polgármestere örül, hogy a Fővárosi Önkormányzat igyekszik a rossz döntéseit korrigálni.
Dátum: 2007-04-20 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75815
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:20.375435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horváth Csaba a Margit kórházban tartott tájékoztatón elmondta, hogy ezek az intézmények önállón nem életképesek, de ha összevonnák őket, akkor szabadabban lehetne szervezni a betegellátást, például a Margit kórházban újra lehetne sebészet. Horváth Csaba beszámolt arról is, hogy várhatóan felülvizsgálják a szülészeti ellátást, mert az áprilisi átszervezések eredményeként már látható, hogy túl sok szülészeti ágyat szüntettek meg.
Még nem elég!
Amire figyelmeztettünk, bekövetkezett: a Margit kórház átalakítása kapcsán törvényt szegett az ÁNTSZ, az Egészségügyi Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat. Annak ellenére hagyták figyelmen kívül a jogszabályokat, hogy tavaly októbere óta erre több alkalommal felhívtuk a döntéshozók figyelmét - reagált Horváth Csaba szavaira Bús Balázs, Óbuda fideszes polgármestere.
Az ellenzéki városvezető szerint a fővárosi koalíció annak ellenére áthágta a jogszabályt, hogy több mint 27 ezer óbudai polgár aláírásával kérte petícióban, hogy a sebészet és a szülészet-nőgyógyászat korábbi, jól működő rendszerét állítsa vissza.
Annak viszont örülnek, hogy a Fővárosi Önkormányzat rossz döntéseit igyekszik korrigálni. A beígért 10 sebészeti ágy jó, de még nem elég. Egyetértenek Horváth Csaba főpolgármester-helyettessel abban is, hogy a 40 százalékos budapesti szülészeti kapacitáscsökkenés tarthatatlan állapotokat okoz. Ezért azt kérik a Fővárostól, hogy a Margit Kórházat érintő minisztériumi egyeztetésbe a III. kerületet is vonja be!
Támogatják Horváth Csabát a tárcával folytatott tárgyalásai során abban a törekvésében, hogy további kapacitásokat vonjon be a szülészeti ellátásba. A magát tettek emberének nevező főpolgármestertől végre tetteket várnak az óbudaiak - írja közleményében Bús Balázs.
MNO - fidesz.hu