Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gül a háború elkerülésére szólítja fel Szaddámot

Abdullah Gül török miniszterelnök szombaton felszólította Szaddám Huszein iraki vezetőt, hogy kerülje el az országa ellen készülő háborút, amely romlásba döntheti az egész térséget.


Dátum: 2003-01-11 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:13.074557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Abdullah Gül az ankarai repülőtéren nyilatkozott, mielőtt elutazott Szaúd-Arábiába és Iránba, több országot érintő közel-keleti körútjának részeként. A török kormányfő körútjának célja, hogy megelőzze egy újabb öbölháború kirobbanását.

Újságíróknak kijelentette, hogy egy háború a térség országainak okozná a legnagyobb szenvedést, ezért az ő felelősségük megakadályozni a fegyveres összecsapást. "A legnagyobb felelősség azonban kétségkívül Irakra hárul, amelynek úgy kell végrehajtania az ENSZ Biztonsági Tanácsának rá vonatkozó határozatait, hogy ahhoz kétség ne férhessen".

Az 1991-es öbölháború idején Törökország volt az Irak ellen bevetett szövetséges erők egyik fő felvonulási területe, s egy újabb Irak elleni hadművelet esetén ismét hasonló szerepet kellene vállalnia. Ankarában azonban attól tartanak, hogy a háború társadalmi és gazdasági felfordulást okozna az országban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek