Berlini fal Bagdadban
Az amerikai katonaság egy közel öt kilóméteres fal építésén dolgozik Bagdad egyik kerületében. Az építmény szerepe egy szunnita közösség védelme.
Dátum: 2007-04-20 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:24.665072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szunnita lakóközösség, mely a Tigris hagyományosan síita többségű keleti oldalán fekszik fokozottan veszélyeztetett területnek számít. Az építkezést felügyelő amerikai Scott McLearn kapitány elmondása szerint a kisebb-nagyobb összetűzések szinte állandóak. Korábban a feleket hagyományos cement- és homokbarikádokkal próbálták távoltartani egymástól, de ezeken a szemben álló felek könnyen árszivárogtak. Az új fal, melyet az elképzelések szerint már iraki katonák fognak felügyelni, szinte hermetikusan le fogja zárni a szunnita negyedet. Így lehetőség lesz egyesével átvizsgálnia az átkelőket és kiszűrni a nemkívánt személyeket. A fal közel három és fél méter magas lesz - számolt be a Guardian című lap.
hirtv.hu - fidesz.hu