Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

APEH revízió? Szóljon Gyurcsánynak vagy Kókának!

Szólhatna az APEH által szorongatott vállalkozó Gyurcsány Ferencnek vagy Kóka Jánosnak, hogy hagyják békén, ha elfogadja a parlament azt a fideszes módosító javaslatot, amelyet a párt az elvárt adóról szóló törvénytervezethez nyújtott be. Tállai András nem titkolja, javaslata erősen irónikus jellegét.


Dátum: 2007-04-20 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:25.011514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az emberek véleménye szerint a mai túlpolitizált világban ez a két pártelnök mindent el tud intézni - olvasható a Tállai András (Fidesz) által jegyzett módosító javaslat indoklásában. Az elvárt adóról szóló kormányzati javaslat szerint, ha egy vállalkozás nem éri el a nyereségminimumot, akkor választhat: vagy befizeti az elvárt adót, vagy kiegészító bevallást tölt ki. De amint azt Veres János pénzügyminiszter többször egyértelművé tette: ha a vállalkozás nem fizet, akkor számíthat arra, hogy APEH revíziót kap a nyakába.

Tállai András módosító javaslata a fenti két lehetőséget egészítené ki azzal a harmadikkal, hogy ha a vállalkozó adózás előtti eredménye nem éri el a nyereségminimumot, akkor azt is választhatja, hogy "szól Gyurcsány Ferencnek vagy Kóka Jánosnak, hogy hagyják békén".

Tállai nyilatkozatában nem titkolta a módosító irónikus voltát. Ugyanakkor hangsúlyozta: ezzel a mai magyar közállapotokra is fel kívánta hívni a figyelmet. Kiemelte:a javaslattal Kóka János gazdasági miniszternek is akart üzenni. Kóka ugyanis az SZDSZ elnökválasztó küldöttgyűlését megelőzően még jelöltként ígérte meg, hogy nem lesz elvárt adó. A fideszes politikus emellett a kormányfő figyelmét is fel akarta hívni arra, hogy az Alkotmánybíróság által megsemmisített rendelkezés helyébe lépő kormányzati javaslat meg nem termelt jövedelem után akar a bevételt beszedni.

Tállai András elmondta: saját ötlete volt a módosító indítvány, nem egyeztetett senkivel. Mint mondta, nagyon sok módosító indítványt nyújtott be eddig is, amiket a kormány nem vett figyelembe, ugyanakkor elgondolkodtatónak tartja, hogy a közvélemény figyelmét csak egy ilyen indítvánnyal lehet felkelteni. Megjegyezte: az elvárt adót helyettesítő javaslatnak nagyon száraz, unalmas általános vitája volt a parlamentben, ezzel az indítvánnyal viszont "feldobhatja" a jövő keddi részletes vitát.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek