Sarkozy lóháton fejezte be elnökválasztási kampányát
Egy dél-franciaországi bikatenyészetet járt be lóháton a francia elnökválasztás hét végi első fordulójának favoritja, Nicolas Sarkozy konzervatív jelölt pénteken, a kampány utolsó napján.
Dátum: 2007-04-20 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75835
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:27.141736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Népi Mozgalom Uniója (UMP) jobbközép párt elnökjelöltje az alkalomra piros kockás inget öltött, s farmert húzott, s a Rhône deltavidékén, a Camargue síkságán megtekintette a helyi bikaviadaloknak utánpótlást biztosító egyik tenyésztelepet.
Sarkozy azt mondta az újságíróknak, hogy kikapcsolódásképpen látogatott el a bikák közé két nappal az elnökválasztás első fordulója előtt, s a szombati napot immár "teljes nyugalomban", családi körben tölti.
A konzervatív jelölt a választás első fordulója előtti utolsó nagygyűlést előző este tartotta Marseille-ben mintegy 20 ezer szimpatizánsa előtt.
Ségolene Royal, Sarkozy első számú vetélytársa eközben merőben más utat járt végig: Párizs belvárosában tett sétát Bertrand Delanoe polgármester kíséretében. A Szocialista Párt (PS) elnökjelöltje újságírók hadától körülvéve kezet szorított többekkel, epret kóstolt, s egy kisvendéglő asztalánál megivott egy pohár rozét. A baloldali jelölt szintén csütörtök este, s szintén délen, Toulouse-ban tartotta a kampányzárót, ezen is megközelítőleg 20 ezren vettek részt.
MTI - fidesz.hu