Haladék Kabainak
Öt hónappal később kezdheti meg börtönbüntetése letöltését az ítélethirdetés időpontjához képest Kabai Károly nyírbogáti vállalkozó a Nyíregyházi Városi Bíróság döntése értelmében - közölte Nyakó Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese.
Dátum: 2007-04-21 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75842
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:29.502731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amint arról a Magyar Nemzet többször beszámolt, Veres János pénzügyminiszter egykori üzlettársát, a szocialisták helyi kampányában azóta is aktívan részt vevő Kabai Károlyt az adóbevételt különösen csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt három év hat hónap börtönbüntetésre ítélte jogerősen a bíróság.
Kabainak március 14-én kellett volna börtönbe vonulnia, ám ügyvédei arra való hivatkozással, hogy az elítélt életét közvetlenül veszélyeztető betegségben szenved, a büntetés elhalasztását indítványozták a bíróságnál. A Nyíregyházi Városi Bíróság csütörtökön döntött úgy, hogy a büntetés végrehajtását több hónappal elhalasztja, így csak július 14-én kell börtönbe vonulnia Kabai Károlynak. A végzés nem jogerős.
A Magyar Nemzet néhány napja beszámolt arról, hogy miközben a bíróságtól kapott információk szerint Kabai Károly betegsége miatt kórházban van, addig a falujában többen is látták, amint autóját vezeti. A falusiak körében felvetődött a kérdés: vajon tényleg életet veszélyeztető betegségben szenved-e az elítélt, ha képes autójával önállóan közlekedni?
Magyar Nemzet - fidesz.hu