Tizenegy év börtönbüntetésre ítélték a volt azeri egészségügyi minisztert
Vesztegetés, hivatali visszaélés és állami pénzalapok elsikkasztása címén 11 év börtönre ítélték pénteken Ali Insanov volt azeri egészségügy-minisztert.
Dátum: 2007-04-21 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:30.198099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 60 éves politikus azt állítja, politikai per folyt ellene, és veszélyben érzi az életét.
"Az egészségemmel semmi baj, jól vagyok és nem tervezem, hogy meghalok, de ez a rendszer mindenre képes" - mondta újságíróknak.
Insanovot tíz másik, pénteken szintén elítélt magas rangú állami tisztségviselővel együtt 2005 őszén tartóztatták le, három héttel a parlamenti választások előtt azzal a gyanúval, hogy puccsot készítettek elő Ilham Alijev elnök ellen. Az állítólagos puccskísérlet miatt még folyik egy másik per Insanov ellen.
MTI - fidesz.hu