Magyarország lesz Kína hídfőállása?
A kínai külügyminiszter Pekingben megerősítette annak szándékát, hogy Magyarország legyen Kína regionális stratégiai hídfőállása - írja az MTI.
Dátum: 2007-04-21 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75863
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:36.711208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ehhez kapcsolódóan Újhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Kínában tartózkodó államtitkára, aki jelen volt a magyar-kínai külügyminiszteri találkozón is, az MTI-nek kifejtette: a Magyarországra tervezett úgynevezett kínai Brand Trade Center várhatóan 1000-2000 kínai céget vonz hozzánk.
A tárca szívesen működik majd együtt azokkal a vállalatokkal, irodákkal, amelyek az építésügy, vagy a turizmus terén megfelelő lehetőséget látnak egy bázis kiépítésére.
Újhelyi István Liu Csi-feng (Liu Zhifeng) építésügyi miniszterhelyettest arról tájékoztatta, hogy Magyarországnak nagy tapasztalata van az energiahatékony lakóépületek létrehozásában, s elmondása szerint különösen a panelfelújítás, szigetelés terén megfelelő vállalati kapacitásokkal, kutatási eredményekkel rendelkezünk. A kínai illetékesek jelezték érdeklődésüket.
napigazdasag.hu - fidesz.hu