Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A bibliafordítóra emlékeznek Göncön

Hetedik alkalommal vette kezdetét a Károlyi Gáspár Napok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Göncön szombaton.


Dátum: 2007-04-21 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75871
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:39.368197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A református templomban megtartott megnyitón Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy egy hét alatt másodszor zajlik a magyar nyelv megújításában jelentős szerepet vállaló emberekhez köthető rendezvény a térségben.

Az egyik a nyelvújító Kazinczy Ferenc egykori birtokán, Széphalomban felépülő Magyar Nyelv Múzeuma beruházásának elindítása volt csütörtökön.

A gönci esemény segítségével pedig arra a Károlyi Gáspárra emlékezik az utókor, aki a Bibliát fordította magyarra. Munkájának az irodalmi nyelvre gyakorolt hatása ma is érezhető. Neki köszönhető, hogy a közemberek is hozzájuthattak a szentíráshoz - fogalmazott az elnök.

A bibliafordító emlékére megrendezett esemény összefogja azokat a településeket - az erdélyi Nagykárolyt, valamint a magyarországi Göncöt és Vizsolyt -, amelyekhez köze volt az egykori lelkésznek. Ódor Ferenc hozzátette: ez is mutatja, hogy a két európai uniós országban nem a határokra kell tekinteni, hanem az egy nyelven beszélő embereket összehozni.

Károlyi Gáspár a történetírók szerint 1526, vagy 1530 körül született Nagykárolyban. Wittenbergi, majd svájci tanulmányok után 1563-ban foglalta el a gönci lelkészi tisztséget. Legjelentősebb munkája az első teljes magyar bibliafordítás, amelyet Rákóczi Zsigmond birtokán, Vizsolyban nyomtattak ki 7-800 példányban 1590-ben. Károlyi Gáspár 1591-ben halt meg Göncön.

A tiszteletére megszervezett esemény előrendezvényei már április 19-én és 20-án lezajlottak. Előbb nyelvtanári konferenciát rendeztek, majd különböző tanulmányi versenyeket bonyolítottak le általános iskolások részvételével a szervezők.

A szombati események keretében a résztvevők a Bibliával, valamint az orosz hadifogságból hazakerült sárospataki könyvekkel kapcsolatos előadásokat hallgathattak meg.

Vasárnap ünnepi istentisztelettel folytatódik a program, míg hétfőn a gönci diákok számára szervezendő kiállítással, valamint a gönci pálos kolostorhoz induló gyalogtúrával zárul a Károlyi Gáspár Napok rendezvénysorozata.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek