Teljes létszámmal dolgozik az Alkotmánybíróság
Újra teljes létszámmal dolgozik az Alkotmánybíróság, miután a testület két új tagja, Lenkovics Barnabás és Lévay Miklós szombaton megkezdte a munkát. A parlamentnek legközelebb egy év múlva kell alkotmánybírákat választania, amikor újra két tag mandátuma jár le.
Dátum: 2007-04-21 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:40.416720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lenkovics Barnabás az elmúlt években az állampolgári jogok országgyűlési biztosaként dolgozott. Lévay Miklós az ELTE-n a Jogi Kar Kriminológiai Tanszékét vezeti, és oktat a Miskolci Egyetemen is.
Túl sokat nem változott az irányvonal
Szikinger István alkotmányjogász a Magyar Rádiónak úgy nyilatkozott, hogy az Alkotmánybíróság irányvonala túl sokat nem változott: az első időszakban erőteljesebb beavatkozás, utána bürokratikus stílus jellemezte, vagyis az, hogy a jogszabályok szövegéhez jobban alkalmazkodott. Szikinger szerint most sikerült a kettő közötti egyensúlyt megtalálni.
Nem kapcsolódnak be azonnal a döntéshozatalba
Sereg András, az Alkotmánybíróság szóvivője elmondta, az új bírák nem kapcsolódnak be azonnal a döntéshozatalba. Ez nem azt jelenti, hogy ne vennének részt a teljes üléseken és a tárgyalásokon - közölte a Magyar Rádióval Sereg András.
"Nyilván néhány hónap el fog telni, amikor az ő általuk jegyzett határozattervezetet napirendre tűzi majd az Alkotmánybíróság" - tette hozzá a szóvivő.
Az elmúlt másfél évben hét új alkotmánybíró került a testületbe, két korábbi bírát pedig újraválasztottak. Sereg András elmondta: legközelebb jövő nyáron jár le két alkotmánybíró mandátuma, utána viszont négy és fél évig nem kell új bírót választani. Sereg beszélt arról is, nagyjából 1450 folyamatban lévő ügy van az Alkotmánybíróság előtt, az utóbbi években a restancia évente valamelyest csökken.
radio.hu, MNO - fidesz.hu