Új politikai paktum Olaszországban?
Nagy többséggel a katolikus-centrista Margherita Párttal való egyesülés mellett tették le voksukat szombaton Olaszországban a Baloldali Demokraták (DS) párt küldöttei. MTI hír.
Dátum: 2007-04-22 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:41.086653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1500 delegált többsége a firenzei pártgyűlésen felhatalmazta Piero Fassinót, a DS elnökét arra, hogy munkálkodjon azon, hogy októberig a DS közös pártot alapíthasson a Margheritával.
A centrista párt Rómában tart kongresszust, s azon vasárnap szavaznak a baloldali párttal kötendő szövetségről.
Fassino a DS firenzei rendezvényén hangsúlyozta, az olasz szocialisták a tervezett pártfriggyel "sem önazonosságukat, sem történelmüket, sem értékeiket" nem veszítik el.
A fúzió DS-en belüli ellenzői - a balszárny - a párttagok 15 százalékát teszik ki, s Fabio Mussi felsőoktatási miniszter körül tömörülnek. A miniszter bírálta, hogy a DS a katolikus Margherita Párttal szövetkezik. Kijelentette, a világiság olyan alapelv, amely nem lehet alku tárgya a baloldali demokraták számára.
Romano Prodi, a jelenlegi baloldali olasz kormány miniszterelnöke pénteken kiállt egy nagy baloldali csoportosulás létrehozása mellett, mondván, az új párt talán jobban összetartaná a sok kis pártot tömörítő kormányzati oldalt, amely hajszálnyi többséggel győzte le a jobboldalt a tavalyi parlamenti választásokon.
MTI - fidesz.hu