Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dél-Korea megkezdi rizssegély szállítását

Dél-Korea korábbi ígéretéhez híven megkezdi az Észak-Koreának szánt élelmiszersegély leszállítását, noha Phenjan késlekedik atomreaktora leállítására tett ígéretének teljesítésével - közölték vasárnap Szöulban a két Korea képviselőinek napokon át tartó, vasárnap hajnalban véget ért tárgyalásai után. MTI hír.


Dátum: 2007-04-22 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:41.435255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dél-Korea nem kötötte feltételhez az Észak által kért 400 ezer tonnányi rizssegély leszállítását, amelyről Phenjanban folytatott több napi tárgyalások után vasárnap hajnalban állapodtak meg a felek.

A szállítmány első részét május végén indítják útnak az egyezség szerint. Szöul 350 ezer tonna rizst vízi úton, a fennmaradó 50 ezer tonnát szárazföldön, a világ egyik legszigorúbban őrzött határán keresztül juttat el rászoruló északi szomszédjának.

Sin Eon Szang, a dél-koreai országegyesítési miniszter helyettese már április elején úgy nyilatkozott, Dél-Korea annak ellenére is segélyben részesíti a sztálinista államot, hogy az nem teljesítette azt a február 13-i hatoldalú megállapodásban vállalt ígéretét, hogy április 14-re leállítja jongbjoni atomreaktorát. Phenjan arra hivatkozik, hogy Washington még mindig nem szabadította fel az egyik makaói bankban befagyasztott észak-koreai pénzeket, összesen mintegy 25 millió amerikai dollárnyi összeget. Az Egyesült Államok pénzmosás gyanújára hivatkozva fagyasztatta be korábban e javakat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek