Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hétfőn teszik közzé az államháztartás tavalyi adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Európai Unió statisztikai hivatalával, az Eurostattal egy napon, hétfőn hozza nyilvánosságra az államháztartás tavalyi, részletes adatait - mondta Bagó Eszter, a hivatal elnök-helyettese az MTI-nek.


Dátum: 2007-04-22 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:43.832928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnök-helyettes elmondta: a jegybank, a Pénzügyminisztérium és a KSH együttműködésével készül a jelentés.

A túlzott deficit eljáráshoz kapcsolódóan a KSH évente kétszer, március és szeptember végén egy 11 táblából álló statisztikai információcsomagot ad át az Eurostatnak. Az uniós hivatalnak három hete van arra, hogy átvizsgálja a kapott adatokat, konzultáljon a tagállammal. Ezt követően válnak véglegessé a számok - ismertette Bagó Eszter.

Veres János pénzügyminiszter szerdán jelentette be, hogy a tavalyi egyeztetett ESA hiányt a GDP 9,2 százalékára módosította a kormány a korábban közölt 10,1 százalékról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek