Az iraki kurd vezetés a hibás?
Az iraki kurd vezetést tartja felelősnek az iraki-török viszonyban kialakult feszültségért David Satterfield, Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter tanácsadója - derült ki az amerikai tisztségviselővel készült, szombaton az al-Arabíja dubaji hírtévében sugárzott interjúból. MTI hír.
Dátum: 2007-04-22 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:44.523321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kurd vezetésnek komolyabban kellene foglalkoznia "a terror és a terrorizmus" ezen problémájával - mondta Satterfield Rijádban az arab tévécsatornának, aggodalmának adva hangot amiatt, hogy a Törökország délkeleti vidékén élő kurdok széles körű autonómiájáért fegyverrel küzdő Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) jelen van Észak-Irak és Törökország határán.
Az amerikai külügyminiszter főtanácsadója az interjúban elmondta, jelenleg is háromoldalú - török-iraki-amerikai - párbeszéd útján igyekeznek "megoldani a válságot".
A török hadsereg állítása szerint a PKK 3800 fegyverese állomásozik a török-iraki határ túloldalán, Észak-Irakban, s további 2300 lázadó ténykedik török területen. Yasar Büyükanit török vezérkari főnök nemrégiben - megütközést keltve Washingtonban - azt fejtegette, hogy szükséges lenne egy török hadművelet a kurd gerillák ellen iraki területen.
Előzőleg Maszúd Barzani, az észak-iraki kurd régió vezetője váltott ki amerikai rosszallást, miután egy televíziós interjúban figyelmeztette Törökországot: ne avatkozzon be az olajban gazdag észak-iraki területeken, máskülönben az iraki kurdok gondoskodnak arról, hogy a törökországi kurd területeken ne legyen nyugalom.
Ankara nem venné szívesen, ha a kőolajlelőhelyektől körülölelt észak-iraki város, Kirkuk - amelynek az észak-iraki kurd autonómiához csatolásáról még idén népszavazást tartanak - teljesen kurd ellenőrzés alá kerülne, mert azzal jelentősen megerősödnének az iraki kurdok, s valószínűleg felerősödnének a törökországi kurdok szeparatista törekvései is.
MTI - fidesz.hu