Izraeli katonák lelőttek két palesztint
Izraeli katonák tűzharcban lelőttek két palesztint vasárnap a ciszjordániai Nábluszban - mondták el helybéliek. MTI hír.
Dátum: 2007-04-22 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:49.328148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az áldozatok az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai szélsőséges palesztin szervezet tagjai voltak, s az elfogásukra kiérkező izraeli alakulattal vívtak több órás tűzharcot, miután elbarikádozták magukat egy házban.
A halálos lövést kapott mindkét palesztin a húszas éveiben járt. Egyiküket egy több mint három éve izraeli körözés alatt álló pokolgépgyárosként, bizonyos Amín Lubadiként azonosították.
Szombaton öt palesztin vesztette életét egy izraeli akcióban Ciszjordániában, s egy hatodik az autója elleni célzott csapásban a Gázai övezetben. Hónapok óta nem folytak ilyen véres harcok az izraeli katonaság és palesztin fegyveresek között.
MTI - fidesz.hu