Robbantások és nacionalista megmozdulások Korzikán
Négy perces különbséggel két pokolgép robbant vasárnapra virradó éjszaka a korzikai Bastia belvárosában néhány órával azután, hogy megközelítőleg száz militáns nacionalista rendőrökkel csapott össze Ajaccióban. MTI hír.
Dátum: 2007-04-22 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:49.897002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első szerkezet nem sokkal hajnali két óra után robbant fel Bastia régi kikötőjében, a Tengerészeti Ügyek Megyei Igazgatóságának épülete előtt. Tíz perccel később a kincstár egyik hivatala előtt történt nagy anyagi károkkal járó robbantás. Egy arra járó 22 éves fiatalembert a szétrepülő üvegszilánkok és egy fémrúd az arcán és a kezén megsebesített, jelenleg kórházban ápolják.
A merényletek előtt néhány órával - amelyeket egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta magára - a szervezők szerint kilencezren, a rendőrség szerint hatszázan vettek részt azon a tüntetésen, amelyet Korzika összes, függetlenséget és autonómiát követelő szervezete hirdetett meg az elnökválasztás előestéjére. A tüntetők "politikai megoldást" követeltek az elnökjelöltektől Korzikán, valamint az elfogott radikális nacionalisták szabadon bocsátását.
A megmozdulás nem sokkal este hét óra előtt összecsapássá fajult a rendfenntartó erőkkel, akik nem engedték a tüntetőket a prefektúra felé vonulni. A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a kétórás összetűzés során megközelítőleg száz fiatal Molotov-koktélokkal és egyéb lövedékekkel dobálta a rendőröket, akik könnygázzal oszlatták szét a rendbontókat. Öt sérült rendőrt kórházba szállítottak, a dobálók közül két személyt állítottak elő a korzikai hatóságok.
MTI - fidesz.hu