Teherán nem enged az urándúsításból
Az iráni urándúsítás leállításának kérdése Teherán számára végérvényesen lekerült a napirendről - jelentette ki vasárnap a sajtó képviselői előtt az iráni külügyminisztérium szóvivője. MTI hír.
Dátum: 2007-04-22 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:54.418006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mohammad Ali Hoszeini néhány nappal azelőtt erősítette meg az ENSZ BT határozatával való dacos szembeszegülést, hogy Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője újabb kísérletet próbál tenni az iráni ellenkezés leszerelésére. Solana a tervek szerint április 25-én találkozik Ali Laridzsánival, Irán nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalójával, és megpróbálja rávenni Teheránt, hogy a BT márciusi határozatának megfelelően függessze fel urándúsító tevékenységét.
Az orosz Atomsztrojekszport vállalat, Irán busehri atomerőművének építője közölte vasárnap, hogy iráni küldöttség tárgyal szombat óta Moszkvában az építés munkálatainak finanszírozásával kapcsolatos kérdésekről. A múlt héten orosz küldöttség járt Teheránban és Busehrben. Az Atomsztrojekszport szóvivőjének vasárnapi közlése szerint az orosz küldöttség Teheránban szintén a finanszírozással kapcsolatos problémákról, Busehrben pedig bizonyos, még hiányzó berendezések szállításának határidőiről tárgyalt. Az eredményről a tárgyalások jelenlegi szakaszában az Atomsztrojekszport nem kíván nyilatkozni - mondta a szóvivő.
Moszkva és Teherán a múlt szeptemberben szerződést írt alá orosz nukleáris fűtőelemek Iránba szállításáról. A kétoldalú megállapodások értelmében 2007 márciusában kellett volna elkezdeni a fűtőelemek szállítását, s 2007 szeptemberére kellett volna üzembe helyezni az Irán délnyugati részén fekvő Busehr kikötővárosban épülő létesítményt.
Az orosz fél pénzügyi problémákra hivatkozva nem kezdte meg márciusban a fűtőelemek szállítását, és kilátásba helyezte, hogy csúszni fog az atomerőmű üzembe helyezése. Orosz állítás szerint az iráni fél nem folyósította maradéktalanul a 2006. szeptemberi szerződésben megszabott összegeket. Iráni részről vitatják ezt az állítást, és azt hangoztatják, hogy a pénzügyi problémákra való hivatkozás csak ürügy orosz részről, Moszkva valójában politikai okokból döntött a fűtőelem-szállítás és az üzembe helyezés késleltetése mellett.
MTI - fidesz.hu