Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kwasniewski mint NATO-főtitkárjelölt?

George Robertson szerint Aleksander Kwaniewski lengyel elnök ideális jelölt lenne a NATO főtitkári tisztségére. A NATO jelenlegi főtitkára ezt - hétvégi lengyel lapjelentések szerint - pénteken mondta a brüsszeli NATO-főhadiszálláson az újságírók számára rendezett újévi fogadáson.


Dátum: 2003-01-12 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:15.997741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette mindemellett, hogy Kwasniewski nem az egyedüli jelölt a tisztségre.

Lengyelországban már jó ideje keringenek olyan értesülések, hogy a 48 esztendős lengyel elnök az észak-atlanti szövetség főtitkára szeretne lenni. Kwasniewski sem nem cáfolta, sem nem erősítette meg ezeket a híreszteléseket, de többször jelezte, hogy elnöki hivatali időszaka lejártával, 2005-ben nem áll szándékában "politikai nyugdíjba" menni. Esetleges jelölése a NATO-főtitkári tisztségre hat évvel Lengyelország NATO-csatlakozása után, 2005-ben következnék be.

A Lengyelországgal nagyjából azonos nagyságrendű Spanyolország tíz évig várt erre a megtiszteltetésre. Javier Solana volt NATO-főtitkár egyébként fiatal korában, akárcsak Kwasniewski, az észak-atlanti szövetség ellenzője volt.

A NATO-főtitkári tisztséget hagyományosan az egyik európai tagország képviselője kapja. A választásra azonban döntő befolyása van Washingtonnak. Kwasniewski az elmúlt években demonstratív módon adott hangot Amerika-barátságának, Lengyelország NATO-tagsága óta szinte feltételek nélkül támogatta az Egyesült Államok összes kezdeményezését a jugoszláviai intervenciótól az Irakkal szembeni kemény fellépésig.

Egyelőre a lengyel elnök az egyetlen megnevezett NATO-főtitkárjelölt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek