Épülhet a lokátor a Tubesen - A civilek tiltakoznak
Kiadta a Tubesre tervezett katonai lokátorra vonatkozó első fokú építési engedélyt a Honvédelmi Minisztérium Építéshatósági Osztálya. A pécsi civilek hivatalos értesítést még nem kaptak, de az biztos, hogy megfellebbezik a határozatot. A lanchidradio.hu írása.
Dátum: 2007-04-22 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:56.483277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A katonai radarról szóló építési engedélyt tizennégy szakhatóság állásfoglalása alapján adta ki a minisztérium építéshatósági osztálya. A határozatról az érintett szakhatóságok mellett több, mint száz ügyfelet tájékoztattak, köztük Pécs város önkormányzatát, a Civilek a Mecsekért Mozgalmat, az Istenkúti Közösségért Egyesületet, az Összefogás Pécsért Egyesületet, a Pécsi Zöld Kör Egyesületet, valamint a Védegyletet.
Vicze Csilla, a beruházás ellen tiltakozó Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője elmondta: hivatalos értesítést még nem kaptak, abban azonban biztos, hogy a határozat kézhezvételétől számított tizenöt napon belül megtámadják azt. Ennyi idő van ugyanis a fellebbezésre, ellenkező esetben a határozat jogerőre emelkedik. Vicze Csilla hozzátette: alkotmányossági szempontból aggályosnak tartja, hogy a honvédelmi minisztérium szakhatósága által kiadott építési engedélyt a honvédelmi miniszternél lehet megfellebbezni. Amennyiben a miniszter is elutasítja őket, a Fővárosi Bíróságon támadják meg a határozatot.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2005. novemberében jelentette be, hogy a kormány a Pécs melletti Tubesre javasolja telepíteni az eredetileg a Zengőre tervezett radart. A radar megépítése ellen a pécsiek is tiltakozó akcióba és aláírásgyűjtésbe kezdtek. Ennek eredményeképp helyi népszavazást írtak ki az ügyben, amely érvénytelen lett, mivel a város 123 ezer szavazópolgárának alig egyharmada voksolt, az érvényességhez pedig legalább 50% - os részvétel kellett volna. Bár a szavazók 94 % - a lokátor tubesre telepítése ellen foglalt állást, a minisztérium az alacsony részvételi arány miatt úgy értékelte a szavazás eredményét, hogy a pécsiek többségének nincs kifogása a radar megépítése ellen.
lanchidradio.hu
fidesz.hu