Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az európai vasutak szövetséggel válaszolnak

Az európai vasúttársaságok szövetséggel igyekeznek válaszolni a fapados légitársaságok kihívására. A szövetséget - amely egyelőre a "Railteam"munkanevet viseli - a német Handelsblatt értesülése szerint még az idén megalakítanák. MTI hír.


Dátum: 2007-04-22 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:57.071311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szövetség a fapadosoknak megfelelő minőségi és szolgáltatási normákkal kínál majd árkedvezményeket.

A hivatalos indulást az idén decemberre tervezik, a német és francia vasutak mellett a svájci, holland, belga, osztrák vasút és a brit Eurostar is csatlakozna, az előzetes szándéknyilatkozatok szerint.

Az előzetes tervek szerint a légitársaságok távolsággyűjtő akcióihoz hasonlóan gyűjteni lehet majd a vasúti kilométereket, amelyek később kedvezményre, illetve bónuszutakra válthatók.

A Deutsche Bahn németországi belső járatain már lehetőség van utaskilométerek gyűjtésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek