Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ángyán: Aktivizálódott a tőke, hogy megszerezze a termőföldet

Egyértelműen érezhető, hogy bizonyos körök még a hazai földpiac 2011-es megnyitása előtt meg akarják fosztani a helyi közösségeket birtokaiktól - véli Ángyán József egyetemi tanár. A szakember szerint mindez nem véletlen, hiszen tíz-tizenötszörös profittal kecsegtető üzletről van szó. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-04-23 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:59.077538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy látszik, a földpiac megnyitása előtt egyes tőkés körök felgyorsították tevékenységüket, céljuk a helyben lakó kis- és családi gazdálkodók területeinek megszerzése - jelentette ki Ángyán József egyetemi tanár, fideszes országgyűlési képviselő egy hét végi fővárosi előadásában. A szakember szerint a jelenlegi alacsony földárak miatt az ilyen jellegű befektetések akár tízszeres profitot is eredményezhetnek. Ezért mindent megtesznek a helyi közösségek, a parasztság ellehetetlenítése céljából azok, akiknek a birtokok megszerzéséhez elegendő pénzük is van: rákényszerítenek másokat földjük eladására, illetve kiszorítják a vásárlás lehetőségéből a kevés tőkével bíró termelőket - hívta fel a figyelmet Ángyán.

Egy új modern kétpártiság van kialakulóban, melynek egyik oldalán a tőkések képviselői, a másikon pedig a helyi közösségek, családok érdekeit szem előtt tartok helyezkednek el - jelentette ki a professzor. A magyar termőföld nemzeti vagyonunk 25-30 százalékát teszi ki. A birtokok felét magángazdaságok, a másik felét pedig mintegy 7-8 ezer tőkés társaság műveli. Utóbbiak megpróbálják eltávolítani a kevéske földdel még rendelkezőket a piacról, főként azért, mert a 2011-es piacnyitás előtt szeretnék rátenni kezüket a megszerezhető területekre. A tőkések szempontjából nem kis üzletről van szó - világított rá Ángyán József, hiszen jelenleg hazánkban egy hektár szántóért 300 ezer és egymillió forint körüli összeget kell fizetni, míg alig pár tíz kilométerrel nyugatabbra - például az osztrákoknál - egy hektárért mintegy kilencmillió forintot kérnek. Tehát a földvásárlás tíz-tizenötszörös profitot is ígér - tette hozzá a szakember, - s ennek áll útjában a parasztság, illetve a helyi közösségek.

Ángyán József szerint jól jellemzi a hatalom hozzáállását a kérdéshez Mihályi Péter, az államreform-bizottság tagjának elemzése, amely az Utolsó esély címmel látott napvilágot. A dokumentumban a szerző lényegében azt állítja, hogy a kistelepüléseken nem érdemes iskolákat, közlekedést fenntartani, s arra kell késztetni az ott élőket, hogy vándoroljanak át a nagyobb településekre. A professzor leszögezte: Mihályi Péter egy vita során egyenesen úgy fogalmazott, hogy az állam feladata segíteni az elmozdulást, jelezve a helyi közösségeknek, hogy ha falun maradnak, saját gyermekeik helyzetét rontják, mert ott rövidesen nem lesz iskola, rendes közlekedés, illetve egészségügy. Vagyis Ángyán szerint lényegében a falvak megszüntetését javasolja a kormányzat szakértője.

Ez az ideológiai alap - figyelmeztetett Ángyán József, aki szerint a neoliberálisok a sorozatos iskolabezárásokkal, a vasúti szárnyvonalak megszüntetésével szándékosan fel akarják számolni e vidéki közösségek szellemi, infrastrukturális hátterét, hogy ne ütközzenek ellenállásba. A professzor szerint jól kitapintható, hogy a gazdatársadalmat azért érik kemény támadások, mert a termőföld egy jó része még az ő kezükben van. E csatában, ha az állam nem az ő oldalukon áll, kevés eséllyel vehetik fel a harcot - jelezte Ángyán József, hozzátéve: ha elvesztjük a földeket, nemcsak a gazdák megélhetése kerül veszélybe, hanem az élelmiszer-biztonság, az ország ivóvízkészlete s nem utolsósorban nemzeti kultúránk. A látható tetteken kívül - mint például a földtörvény suba alatti módosításának elbukott kísérlete -, burkoltabb formákban is zajlik a gazdálkodók ellehetetlenítése. Így például a kormány nem adja át a fontos információkat, ezért a bizonytalan környezetben komoly előnyre tesznek szert a bennfentesek.

Emellett a gazdatársadalom jó részét távol tartják a pénzforrásoktól az úgynevezett életképességi határ meghúzásával. A több mint hétszázezer gazdálkodóból így alig 34 ezer juthat hozzá a komolyabb pénzekhez. Ugyanakkor a kisgazdálkodók számára nagyon fontos, piacra jutást elősegítő önszerveződésekre nincs elegendő forrás. A termelői csoportok létrehozására az összes keret 0,17 százalékát akarják fordítani. Az önellátó gazdaságokra 0,35 százalék jut. Vagyis, miközben a logika azt diktálná, hogy olyan sokszínű élelmiszer-termelési szerkezetet alakítsunk ki, amely több ezer embernek adhatna munkát, zajlik az ágazat átállítása a tömegtermelésre - mutatott rá Ángyán József.

A professzor szerint a jelenlegi kormányzati politika nemcsak gazdák százezreit sodorhatja nyomorba, hanem a földvagyon átjátszása teljesen kiszolgáltatottá teszi a vidéket. A folyamatot csak úgy lehetne megállítani, ha egy, a nép pártján álló hatalmi tömörülés alkotmányos eszközök segítségével megpróbálná eltávolítani a jelenlegi kormányt, miközben a váltásra maga is megfelelően felkészülne.

Dénes Zoltán, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek