Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Morvai: ávós módszerekkel kínoztak ártatlanokat

A Független Jogászfórum elnöke szerint Magyarországon ma koncepciós eljárások folynak olyan emberek ellen, akik semmit nem csináltak, ávós módszerekkel kínoztak ártalan személyeket, jó néhányukat két héten keresztül, egyik-másiknak az életéért kellett könyörögnie. A hirado.hu írása.


Dátum: 2007-04-23 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75937
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:59:59.953711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Morvai Krisztina a köztelevízió reggeli műsorában elmondta azt is, hogy mától, a "véres hétfő" féléves fordulójának napjától akciót indítanak a médiában, hogy mindenki megismerhesse, mi is történt október 23-án.

Ennek kapcsán az elnök elmondta azt is, hogy csütörtöktől a Magyarok Házában ajándékba adják majd minden érdeklődőnek azt a háromórás dvd-t, amelyen a meghurcoltak nyilatkoznak. A cél az, hogy mindenki tárgyilagosan megismerhesse a történteket.

hirado.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek