Papandreu a török felvételről
Jeórjiosz Papandreu, az Európai Unióban e fél évben elnöklő Görögország külügyminisztere a bővítési folyamat folytatását, Törökország közelítését, a közös bevándorlási és külpolitika megerősítését nevezte meg a görög elnökségi törekvések fő irányainak.
Dátum: 2003-01-12 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:16.332954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Le Vif/lÍExpress című brüsszeli heti magazinnak adott interjúban Papandreu megerősítette, hogy Görögország különösen szívén viseli nagy keleti szomszédja, Törökország közelítését az EU-hoz. Szerinte igaz, hogy Törökországban is vita folyik még e kérdés körül, de már a modern török állam alapítója, Kemal Atatürk is az Európához való közeledés híve volt, és ezt képviseli a mai török tisztikar is. Az Európához való igazodás viszont "mély változásokkal jár, amelyek érdekekbe ütköznek, régi beidegzettségeket, gyakorlatokat forgatnak fel. Ezt az árat kell megfizetni az európaiságért. Valamennyien átestünk ezen és a velejáró megrázkódtatáson."
Papandreu úgy látja, hogy az EU-nak már számos eszköze van a nemzetközi porondon való szerepléshez. A közös külpolitika működik például a Közel-Kelet vonatkozásában és a Balkánon, de Irak kérdésében például mélyen megosztottak a tagországok, és Görögország arra fog törekedni, hogy itt is megtalálják a közös nevezőt. Másfelől a féléves görög elnökség elő akarja mozdítani a közös bevándorlási politikát is, mert ez Athénnak is különösen érzékeny pont. Papandreu elmondta az interjúban, hogy néhány év leforgása alatt Görögország népessége tíz százalékkal megnőtt a bevándorlás következtében, és nagyon is megérzik a velejáró beilleszkedési gondokat, a társadalom ellenállását. Ő maga és Kosztasz Szimitisz miniszterelnök is hosszú évekig élt politikai menekültként külföldön. Fél év alatt nem lehet megoldást találni a kibővülő EU kényes, nagy kérdéseire, de a görög kormány mindenesetre nagy eltökéltséggel fog munkálkodni rajtuk - mondta a belga magazinnak nyilatkozva Papandreu.
MTI - fidesz.hu