Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét intenzívebben habzott a Rába

A hétvégén ismét intenzívebben habzott a Rába. A szentgotthárdi és a nicki műgátnál kemény, összefüggő, szürkésfehér habréteggé állt össze a szennyeződés - mondta az MTI-nek Bugán József, Szentgotthárd környezetvédelemért felelős alpolgármestere hétfőn. MTI hír.


Dátum: 2007-04-23 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:09.534197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Egyszerűen nem értjük az osztrákok viselkedését, ennyi tiltakozás és egyeztetés után együttműködést vártunk volna tőlük" - mondta.

Bugán József emlékeztetett arra, hogy már csak egy hét van május elsejéig, ha addig nem szűnik meg a szennyezés, a magyar környezetvédelmi és vízügyi minisztérium ígérete szerint visszavonják a jennersdorfi bőrgyár vízjogi engedélyét.

"Bízunk abban, hogy a miniszterváltás nem módosítja ezt a határidőt és az új miniszter Fodor Gábor határozottan és hatékonyan lép majd fel nemcsak a Rába habzásának megszüntetése érdekében, hanem az Ausztriából érkező, a Szentgotthárdot és a térséget hátrányosan érintő mindenfajta környezetszennyezés ellen" - hangsúlyozta az alpolgármester.

Dóczi Attila, a Rába-Műgát és Térségéért Egyesület elnöke, vízvédelemmel foglalkozó szakember, a Vas Népe hétfői számában megfigyeléseik alapján azt állította: a Rába olyankor habzik intenzívebben, amikor a magyarok tiltakozó megmozdulásokat szerveznek. Így volt ez a szavai szerint akkor is amikor visszafordították a szentgotthárdi vasútállomásról Ausztriába a szeméttel teli vagonokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek