Ma elkezdődik a Loppert-per
Ma áll bíróság elé Loppert Dániel, aki a tavalyi kapolcsi fesztiválon árulónak nevezte Medgessy Péter miniszterelnököt. A fiatalembert a helyszínen tartózkodó civil ruhás rendőrök igazoltatták, jegyzőkönyvet vettek fel, videofelvételt készítettek róla, majd távozhatott a helyszínről.
Dátum: 2003-01-13 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:17.719651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Loppert ellen a Medgyessy kíséretében lévő tapolcai rendőr rendőrkapitány rendzavarás miatt tett feljelentést. E szerint a fiatalember a kísérethez csatlakozva háromszor azt kiáltotta Medgyessy felé, hogy "áruló".
Medgyessy Péter tavaly július 28-án magánemberként látogatott a kapolcsi művészetek völgyébe, ahol rögtönzött beszédet mondott. A főleg fiatalokból álló hallgatóság soraiból többen azt kiabálták be, hogy "áruló". Közülük emelték ki Loppert Dánielt.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu