Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A legdurvább vasúti leépítés még hátra van

Lengyel Zoltán fideszes képviselő interpellációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy kiszivárgott sajtóértesülések szerint "minden eddiginél durvább" leépítésre lehet számítani a Magyar Államvasutaknál.


Dátum: 2007-04-23 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:20.639403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: None

Garamhegyi Ábel a szaktárca államtitkára azt kérte Lengyeltől, hogy kiszivárogtatott értesülésekre ne alapozzon "riogatást", ami nem szolgálja az utasok érdekeit. Állítása szerint a terveket "kellő időben" maga a tárca szokta a közvélemény tudomására hozni.

Lengyel Zoltán azt hangsúlyozta, hogy már többször is bebizonyosodott, hogy ha az ellenzék "riogat", abból megszorító intézkedések lesznek.

Az MSZP-SZDSZ kormány tagjainak a közlekedés annyit jelent, mint beülni a sokmilliós autóba és utasítani a sofőrt - fogalmazott Lengyel Zoltán, aki az Országgyűlés kormánypárti többségével szemben nem fogadta el az államtitkár válaszát.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1865, 'source_type': 'media', 'source_id': 834, 'target_type': 'article', 'target_id': 66641, 'relation_type': 'describes'}