Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzeti Emlékezet Napja Komáromban

1945. április 5-én Kassán kihirdették a Csehszlovák Köztársaság kormányának programját, amelynek dekrétumai megfosztották a felvidéki magyarságot állampolgárságuktól, elkobozták földjeiket, vagyonukat és munkára kötelezték őket szülőföldjeiktől távol eső helyekre. A hontalanság évei embertelen körülményei után máig vár a felvidéki magyarság az erkölcsi és anyagi kárpótlásra.


Dátum: 2007-04-23 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:21.480163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Berényi József "Jaj a legyőzöttöknek!" felkiáltással kezdte mondatát. Elmondta a II. világháborút lezáró békediktátumok rosszak voltak és kiátkozták a legyőzött népeket az európai közösségből, így minket is magyarokat. Emberi életek, emberi sorsok árulkodnak arról, hogy fosztották meg a családokat nemcsak vagyonuktól, de emberi mivoltuktól is.

Saját tapasztalatairól is beszélt, hiszen szüleit is kitelepítették, így átérzi azoknak a felvidéki magyaroknak a sorsát, akiket a kemény fagyban, fűtetlen marhavagonokban szállítottak a távoli cseh vidékekre. Berényi beszélt arról a mulasztásról is, amelyet a rendszerváltás után máig csak kis lépésben tudott megvalósítani a felvidéki magyarság. Meg kell ismertetni a nyugati politikusokat az akkori történelmi tényekkel és akkor majd megértik, hogy a magyarság miért akarja a Benesi-dekrétumok kárpótlását. Végezetül kijelentette, hogy az el nem követett bűnök alóli felmentés jogos követelése a felvidéki magyarság részéről.

Az MKP elnökhelyettesének beszéde után Sárközi János felolvasta a Komáromi Nyilatkozat szövegét, majd Molnár Imre történész tartotta meg megemlékező beszédét gróf Esterházy Jánosról a csehszlovákiai magyarok apostoláról. Történelmi ismertetőjét színesítették azok az elbeszélések, levelek is, amelyek 60 évvel ezelőtt íródtak, így hiteles képet tudnak nyújtani ma is a halálraítélt gróf gulágon eltöltött és a mirovi börtönben átélt szenvedő időszakáról. Kiemelte, hogy az április 19-i budapesti Esterházy konferencián Sólyom László köztársasági elnök úr szavai reményt adnak Esterházy János rehabilitációjának elindításához.

A megemlékezés a kitelepítettek és deportáltak emlékművénél folytatódott, ahol a Perbetéről kitelepített Nagy László zsámbéki prépost mondott imát és visszaemlékező sorai mellett bátorította is a jelenlévőket, hogy mindig ragaszkodjanak nemzetiségükhöz és vegyenek példát a szentéletű grófról. A koszorúk elhelyezése után nemzeti imádságunkkal, a Himnusz eléneklésével ért véget a komáromi megemlékezés.

Karaffa Attila

Kapcsolódó elemek