Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Horváth Ágnes még sose volt betegközelben

Nagy Kálmán, az egészségügyi bizottság KDNP-s tagja a szakbizottság ülését követően az MTI-nek azt mondta, nem biztos abban, hogy Horváth Ágnes mögött meglesz a megfelelő támogatás a későbbiekben a szocialista párt részéről.


Dátum: 2007-04-23 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:22.260309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KDNP képviselője szerint a miniszterváltás rendkívül súlyos bizalomvesztést jelent nemcsak az ellenzék, hanem a kormánypártok részéről is. Nagy Kálmán kijelentette, Horváth Ágnesnek alapvető problémái vannak a mai egészségügyi rendszer megítélésével és működésével kapcsolatban, "hiszen soha betegközelben nem volt, orvosi diplomájának megszerzése után gyógyító munkát nem végzett".

A KDNP szakpolitikusa szerint Horváth Ágnes "túlzott magabiztossága" mögött jelentős bizonytalanság áll, "a helyzet megítélésében való bizonytalanság". Szerinte az új egészségügyi rendszerben egyetlen olyan új elem sincs, amelynek érvényesülése a magyar emberek érdekeit szolgálja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek