Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország első a kudarclistán

Közzétette az Európai Unió statisztikai hivatala az uniós tagállamok államháztartási adatait. Az EU-ban és az euróövezeti tagállamokban is csökkent a deficit, akárcsak az eladósodottság. A hiány hazánkban volt a legnagyobb, és nőtt is az egy évvel korábbihoz képest. Pedig már a 2005-ös mutatónk is olyan rossz volt, hogy a 2006-os listában is első helyre kerültünk volna vele.


Dátum: 2007-04-23 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:32.543527, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elmúlt évben a jelenlegi 27 európai uniós tagállam összesített államháztartási hiánya az összes GDP 1,7 százalékára csökkent, derül ki az EU statisztikai hivatalának hétfőn publikált adataiból. Ez jelentős javulást jelent az egy évvel korábbihoz képest, 2005-ben ugyanis még 2,4 százalék volt a 27 ország GDP-arányos deficitje. Az euróövezeti országok még nagyobbat javítottak: 2,5 százalékról 1,6-ra faragták a hiányt.

A kisebbséghez tartozunk

Az uniós tagok közül 22 ország javított államháztartási egyenlegén, és csak ötnek lettek rosszabbak a mutatói. Ez utóbbiak között van hazánk is, amely a 2005-ös 7,8 százalékról 9,2 százalékra duzzasztotta a deficitet. Ezzel ismét mi lettünk a negatív lista éllovasai, bár még akkor is az élen maradtunk volna, ha tavaly az egy évvel korábbi szinten tudtuk volna tartani magunkat.

A legdeficitesebb országok élbolya

Kapcsolódó elemek