Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csalással vádolt alapítvány és az NBH

Nincs rendjén, hogy egy csalással vádolt karitatív alapítvány döntéshozói szinte mindannyian az Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt vagy jelenlegi munkatársai. Erről Demeter Ervin (Fidesz) beszélt hétfőn az azonnali kérdések között.


Dátum: 2007-04-23 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:34.249031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mit keresnek a titkosszolgálatok munkatársai egy olyan alapítványban, ahol a nyomozóhatóság gyanúja szerint bűncselekmény elkövetéséből származó pénzeket osztanak szét? - kérdezte a fideszes országgyűlési képviselő, nem nevezve meg az alapítványt. Demeter Ervin azt mondta: a Vám- és Pénzügyőrség tájékoztatása szerint az alapítvány a karitatív célokra kapott adományokat több hazai üzletláncnak adta el. Ennek következtében egymilliárd forinttal rövidítették meg a központi költségvetést - fűzte hozzá.

A képviselő hangsúlyozta: a kuratóriumban szinte mindenki a titkosszolgálat volt vagy jelenlegi alkalmazottja. Mint mondta, a kuratórium tagja Nemzetbiztonsági Hivatal egyik vezető beosztású műveleti tisztje, a jogi képviseletet is az NBH volt tisztje látja el, és az alapítvány rendezvényein a titkosszolgálat főigazgatója, Galambos Lajos "rendszeresen díszeleg". Demeter Ervin közölte: az ily módon szerzett pénzből részesült a Szilvásy György testvére (Szilvásy István ) által irányított BM-kórház, de az alapítvány tevékenységét segíti a miniszter másik testvére, Szilvásy Péter is.

A VPOP korábbi közlése szerint az Egymásért Egy-Másért Alapítványhoz kapcsolódó csempészési ügyben hét személyt gyanúsítanak azzal, hogy 8.500 tonna, az országba behozott élelmiszer után nem fizettek meg összesen 1,22 milliárd forint áfát és vámot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek