Több mint 12 ezer aláírás a kötelező óraszám-emelés ellen
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) eddig több mint 12 ezer aláírást gyűjtött össze a pedagógusok kötelező órájának emelése elleni akciója során, az érdekvédők hétfőn kezdték meg az aláírások gyűjtését a fővárosban a Deák téren.
Dátum: 2007-04-23 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:34.616158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kertész Ágnes fővárosi ügyvivő az MTI-nek elmondta, hogy az elkövetkező hetekben a főváros öt pontján állítják fel standjaikat, de gyűjtik az aláírásokat a nagyobb vidéki városokban, többek között Pécsett és Debrecenben is.
Ha összegyűl ötvenezer aláírás, a parlamentnek foglalkoznia kell a kérdéssel - emlékeztetett, hozzátéve: az íveket május 22-ig kell átadni az Országos Választási Bizottságnak.
Akciójukat indokolva kifejtette: a tömeges pedagógus munkanélküliség mindenkinek az ügye, a bennmaradó pedagógusoké is, akiknek így jóval több munkát kell majd ellátniuk.
A PDSZ március 23-án kezdte meg akcióját a közoktatási törvény módosításáért és a pedagógusok korábbi kötelező óraszámainak visszaállításáért.
A PDSZ aláírásgyűjtő ívén az szerepel: "Az Országgyűlés tűzze napirendjére és tárgyalja meg az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról (Közoktatási törvény) módosítását abból a célból, hogy a pedagógusok kötelező óraszáma álljon vissza a 2006. évi módosítás előtti szintre, azaz ne növekedjen 2007 szeptemberétől".
Kerpen Gábor elnök korábban az MTI-nek elmondta: akciójukkal azt szeretnék elérni, hogy a parlament vonja vissza a közoktatási törvény azon passzusát, amelynek értelmében szeptembertől nőnének a pedagógusok óraszámai. Kifejtette, a tanítóknak öt százalékkal, a tanároknak tíz százalékkal emelkedne az óraszáma, míg a pedagógusképzést folytató intézményekben 20 százalékkal emelkednének az óraszámok. Mint mondta, ezáltal több ezer pedagógus veszítheti el állását.
MTI - fidesz.hu