Folytatódik a lengyel médiabotrány
Holnap megkezdi munkáját az a parlamenti vizsgálóbizottság, amely minden idők legnagyobb lengyel médiabotrányát hivatott tisztázni. A baloldali kormánypárti koalíciónak sikerült elérnie, hogy döntéshozóik többségben legyenek, így nyilván megúszhatják a következményeket.
Dátum: 2003-01-13 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:18.848969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lengyelországban megkezdi munkáját az a parlamenti vizsgálóbizottság, amely az utóbbi évek legnagyobb korrupciós botránya, a Rywin-ügy körülményeit és hátterét igyekszik felderíteni. A vizsgálóbizottság létrehozását valamennyi parlamenti párt támogatta, de összetételéről késhegyig menő viták folytak.
Végül a kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség akarata érvényesült, s így a bizottság tíz főből fog állni az ellenzék és a kormánykoalícióhoz tartozó Lengyel Parasztpárt által javasolt kilenc helyett. Az SLD-nek szövetségesével, a Munka Uniójával együtt öt helye lesz, vagyis döntő mértékben tudja befolyásolni a bizottság munkáját (ha a bizottság kilenctagú lett volna, a baloldal
csak négy tagot delegálhatott volna).
Ellenzéki vélemények szerint ezzel a bizottság az SLD kezébe került, vagyis a kormánypárt "saját magát fogja vizsgálni". Ez szerintük aláássa a testület hitelességét, és kérdésessé teszi, hogy a vizsgálat hozhat-e bármilyen eredményt. Az ellenzék azt is kifogásolja, hogy a baloldal és a parasztpárt Tomasz Naleczet, a szejm alelnökét, az UP képviselőjét - vagyis egy ugyancsak a baloldalhoz tartozó politikust - akarja a bizottság elnökévé választani. Közben javában folyik az igazságügyi miniszter, legfőbb ügyész által elindított ügyészségi vizsgálat. Az ügy főszereplői - Lew Rywin, Adam Michnik (a Gazeta Wyborcza főszerkesztője), Wanda Rapaczynska (az Agora Rt. elnöke) - után tanúként meghallgatták Leszek Millert is. A miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy örül a parlamenti vizsgálóbizottság létrejöttének, mert nincs olyan ember, aki nála érdekeltebb lenne abban, hogy kiderüljön a botrány összes vonatkozása, miután nevét összefüggésbe hozták az üggyel.
A Rzeczpospolita hétfői számában saját nyomozása alapján új körülményeket hozott nyilvánosságra. A konzervatív lengyel napilap egyebek között azt írta, hogy az egyik feltevés szerint Rywin tevékenysége egy nagyobb vállalkozás része lett volna, melynek során a baloldal egy nagy médiakonszern létrehozására tett kísérletet. Lett volna ebben saját televízió (esetleg a közszolgálati televízió második csatornájának privatizációjával), egy új baloldali napilap és egyéb médiaeszközök, amelyek a piacon megvásárolhatók. A lap által megkérdezett valamennyi interjúalany - üzletemberek, politikusok, lobbisták - egybehangzóan azt mondták, hogy ez az utóbbi évek legnagyobb lengyelországi botránya, amely megrázkódtatta a politikai és üzleti világot. Egyes vélemények szerint provokáció történt, melynek célja az Agora tönkretétele volt, mások inkább azt feltételezik, hogy az akció célja a miniszterelnök megbuktatása volt. A legnagyobb példányszámú lengyel napilap, a liberális Gazeta Wyborcza 2002. december 27-i számában megírta, hogy egy orosz származású, de évtizedek óta Lengyelországban élő médiamágnás és filmproducer, Lew Rywin még tavaly júliusban felajánlotta a Gazeta kiadójának, az Agora Rt.-nek, hogy 17,5 millió dollár kenőpénz fejében elintézi, hogy a médiacég megvásárolhassa a Polsat televíziót, illetve eléri a médiatörvény ehhez szükséges módosítását. Rywin azt állította, hogy egy, a hatalmat a kezében tartó csoport nevében jár el és a pénzt az SLD céljaira fordítják.
MTI - fidesz.hu