Nem lesz OMV - Mol-fúzió
Az OMV osztrák gáz- és olajipari nagyvállalat szóvivője szerint újságírói félreértés, illetve belemagyarázás nyomán jelent meg a magyar sajtóban az az értesülés, hogy az OMV fontolóra venné az egyesülést a Mollal.
Dátum: 2007-04-23 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:37.893533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Thomas Huemer, az OMV szóvivője elmondta, hogy David C. Davies, az OMV pénzügyekért felelős igazgatója a hét végén a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva egy "merőben spekulatív" kérdésre adott hasonlóan spekulatív választ.
Mint mondta, a Bloomberg csupán "elméletileg" érdeklődött az OMV-Mol-fúzió jövőbeni lehetőségéről, amire Davies úgy válaszolt, hogy elméletileg minden elképzelhető, és egy ilyen fúzió értelmes lépés lehetne, tekintve, hogy az OMV közép-európai jelenlétének erősítésére törekszik. Mindazonáltal az OMV nem foglalkozik spekulációkkal, hanem saját fejlesztési stratégiájának megvalósításán fáradozik, hangsúlyozta az osztrák nagyvállalat szóvivője.
hirtv.hu - fidesz.hu