Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös energiapolitika és egységes fellépés kell

Aggodalomra ad okot Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnöknek azon nyilatkozata, amelyben kijelentette, hogy a Nabucco-gázvezeték "egy álom, és nekünk nem álmokra van szükségünk" - vélte az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott egyperces felszólalásában Gyürk András (Fidesz) EP-képviselő.


Dátum: 2007-04-24 07:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:40.030020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az uniós tagállamok március eleji brüsszeli csúcstalálkozójukon egyöntetűen hitet tettek a közös energiapolitika mellett - hangoztatta Gyürk. - Az ambiciózus célkitűzések elfogadása végre megteremti annak a lehetőségét, hogy Európa érdemben csökkentse függését a nyersanyagforrásokat tekintve szerencsésebb helyzetben lévő országoktól. A formálódó közösségi energiapolitika egyik alappillére a Nabucco vezeték megépítése lehet, amelynek a tagállamok ösztönző döntésén túl az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank kötelezettségvállalása is új lendületet adott - szögezte le a fideszes képviselő.

Gyürk András leszögezte: a Gyurcsány Ferencéhez "hasonló kijelentések azok érdekeit szolgálják, akik a gazdasági érveken túlmutató hatalmi megfontolásokból igyekeznek megosztani az Európai Uniót az energetikai együttműködés terén". Úgy vélte, "a közös energiapolitika az egységes fellépésen és a különalkuk mellőzésén kell, hogy alapuljon, mert az európai ellátásbiztonság kérdése nem lehet rövid távú érdekek martaléka".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek