Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Tokaji név további külföldi használata ellen tiltakozott Olajos

Március óta már kizárólag a Kárpát-medencei Tokaj-vidékről származó bor lehet ilyen néven kereskedelmi forgalomban, ugyanakkor a tilalom ellenére számos francia boltban továbbra is megtalálhatók a hasonló nevű helyi borok - mutatott rá Strasbourgban az Európai Parlament hétfői plenáris ülésén, napirend előtt felszólalva Olajos Péter (MDF) EP-képviselő.


Dátum: 2007-04-24 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:42.832952, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett rá, hogy Magyarország már így is tizenhárom évet várt a kizárólagos használatra: ennyi idővel ezelőtt jött létre az Európai Közösség és Magyarország között a megállapodás a borelnevezések kölcsönös oltalmáról és ellenőrzéséről. Ennek a megállapodásnak köszönhetően a Tokaji elnevezést kizárólag a Magyarországról és Szlovákia bizonyos részeiről származó borok használhatják.

Korábban olyan borok is forgalomban voltak, mint a Tokay Pinot Gris (Franciaország), a Tocai Italico (Olaszország) és a Tocai Fruilano (Olaszország). A képviselő szerint a tilalom ellenére is több francia boltban még mindig található például bor Tokay Pinot Gris néven. - Amit itt tartok a kezemben, az nem egy üveg elzászi bor, hanem az európai döntéshozók semmibevétele, az európai fogyasztók becsapása, a tagországok egyenlőségének paródiája, a végrehajtói hatalom csődje. (...) Itt az európai törvényhozás, a parlament székhelyén, abban a városban, ahol az európai bíróság vonatkozó ítéletét meghozta, a mai napon is lehet hamisított Tokajit vásárolni - fogalmazott felszólalásában Olajos Péter, aki "példás pénzbüntetést" sürgetett a jogsértőkre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek