Hatvani kórház: elküldik a dolgozók negyedét
Százharminc egészségügyi dolgozó elbocsátását tervezik a mintegy 600 embert foglalkoztató hatvani kórházban - adta hírül keddi számában a Heves Megyei Hírlap.
Dátum: 2007-04-24 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:49.693035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magánvállalkozás által, kft.-ként működtetett intézmény főorvosa az egészségügyi reform nyomán életbe lépő megszorításokkal, az ellátási terület szűkülésével és az ágyszámcsökkentéssel indokolta a megyei napilapnak a tervezett lépést. A lap úgy értesült, hogy az intézkedés a műszaki és adminisztrációs alkalmazottak, valamint szakdolgozók mellett orvosokat is érint. Első lépésként máris 29 dolgozóval, közöttük hat orvossal közölték az intézmény vezetői, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Dolecsek Miklós, az orvosi kamara helyi elnöke szerint elkeserítő az intézményben a hangulat. Ő úgy tudja, hogy összesen 12 orvost érint a leépítés - közli az újság.
A hatvani önkormányzat egyébként 2006 augusztus végén döntött arról, hogy a HospInvest Zrt. kaphatja meg az akkor 375 ágyas, csaknem 600 dolgozót foglalkoztató kórház működtetési jogát. Erre azt követően került sor, hogy egyedüliként a HospInvest tett ajánlatot, miközben szerződésben vállalta, hogy mintegy 300 millió forintos fejlesztést hajt végre a szolgáltatás területén, illetve megkezdi az épületek korszerűsítését. A cég 2006. november 1-től vette át az intézmény működtetését. Ekkor az önkormányzati intézmény megszűnt, és azóta kft.-ként működik a kórház.
MTI - fidesz.hu