Karzai tárgyalása az iráni államfővel
Kétnapos teheráni látogatását befejezve Hamid Karzai afgán miniszterelnök kedden kijelentette, hogy az iráni vezetésnek címzett heves amerikai bírálatok nem tántorítják el kormányát az Iránnal való kapcsolatok megerősítésétől. Egyben reményét fejezte ki, hogy a köztük meglévő vita ellenére úgy az Egyesült Államok, mint Irán is részt vesz Afganisztán újjáépítésében.
Dátum: 2002-02-26 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:51.281968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Karzai egyebek között az Iránba menekült kétmillió afgán helyzetéről folytatott kedden megbeszélést Mohammed Hatami iráni köztársasági elnökkel. A nyilvánosság előtt mosolyogva megjelenő és szívélyes kézfogásokat váltó Karzai és Hatami öt megállapodást írt alá, egyebek között a terrorizmus és a kábítószer-csempészet elleni harcról, a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok előmozdításáról.
Irán, amelynek 900 kilométer hosszúságú közös határszakasza van Afganisztánnal, 560 millió dolláros támogatást ígért keleti szomszédjának. Ez a legnagyobb összegű segély, amelyet bármely ország felajánlott Afganisztánnak. Teherán kész segítséget nyújtani az új afgán hadsereg és rendőrség újjászervezéséhez, valamint közutak építéséhez.
A Hatamival folytatott megbeszélés után Karzai megerősítette, hogy Afganisztán "erős, testvéri és barátságos kapcsolatokat" akar kiépíteni Irán kormányával és népével, és az Iránt érő amerikai bírálatok ellenére a kabuli kormány örül az ország újjáépítésében való iráni részvételnek.
Az Egyesült Államok azzal vádolja Iránt, hogy menedéket nyújt a tálib rendszer és az al-Kaida terrorszervezet Afganisztánból kiszökött harcosainak, illetve támogatja a Hamid Karzaival szembeszegülő afgán hadurakat, és ezzel destabilizálhatja az átmeneti afgán kormányt. George Bush amerikai elnök az unió helyzetéről januárban tartott beszédében kijelentette, hogy Irán - Irakkal és Észak-Koreával együtt - része a "gonosz tengelyének".
Az iráni köztársasági elnök szerint ezek a megjegyzések arról tanúskodnak, hogy az amerikaiak "éretlenek és a valóságtól elrugaszkodóak", miközben Irán a feszültség enyhítésére törekszik minden országgal, úgy barátokkal, mint ellenségekkel. Hozzátette, hogy a washingtoni kijelentések nem befolyásolják Irán kapcsolatát Afganisztánnal.
- Irán kész együttműködni az átmeneti kormánnyal, anélkül, hogy beleavatkozna Afganisztán belügyeibe - hangoztatta Hatami, aki egyben arra hívta fel Karzai figyelmét, hogy "az afgán kormánynak óvatosnak kell lennie az újjáépítés ügyében, nehogy azt mások az Afganisztánba való politikai és gazdasági beszivárgásra használják ki".
Irán volt az ötödik ország, amelyet Hamid Karzai hivatalba lépése óta felkeresett. Teheránból Újdelhibe utazott tovább, ahol kétnapos látogatást tesz.