Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsánynak fogalma sincs a jogállam szó jelentéséről

Gyurcsány Ferenc ma újabb tanújelét adta annak, hogy fogalma sincs arról, mit jelent az a szó: jogállam - mutat rá Balog Zoltán közleményében.


Dátum: 2007-04-24 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:54.958403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc ma újabb tanújelét adta annak, hogy fogalma sincs arról, mit jelent az a szó: jogállam. Tavaly ősszel ártatlan, alkotmányos jogaikkal élni kívánó polgárokat vertek meg - vélhetően felsőbb politikai utasításra vagy jóváhagyással - a köztársaság rendőrei.

Jelenleg is több tucat rendőr ellen folyik büntetőeljárás a szeptemberi-októberi események kapcsán, többük ellen már vádat is emeltek. Újabb és újabb megdöbbentő állampolgári történetek kerülnek napvilágra a brutális rendőrtámadásokról.

Ősszel a békésen ünneplő embereknek is bizony félniük kellett a rendőröktől, akiket éppen Gyurcsány Ferenc és csapata tett az "államhatalom és az erőszak" jelképévé.

Hiszünk abban, hogy Magyarországon nem "elégedetlen tüntetők" és "gonosz rendőrök" állnak szemben egymással, hanem egyfelől a törvénytisztelő állampolgárok (legyenek tüntetők vagy rendőrök), másfelől azok, akik nem tartják be a törvényeket - legyenek tüntetők, rendőrök vagy akár maga a miniszterelnök.

Balog Zoltán,

az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke

Kapcsolódó elemek