Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Siralmas az egyetemisták egészségügyi ellátása

Magyarországon az egyetemista korosztály egészségügyi ellátása siralmas - fogalmazott az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főosztályvezetője.


Dátum: 2007-04-24 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:00:55.658169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aszmann Anna vezeti azt a hat magyarországi egyetemen végzett kutatást, amely a felsőoktatásban tanulók szív- és érrendszeri veszélyeztetettségét hivatott felmérni.

A főosztályvezető elmondta: vizsgálják még a rejtett cukorbetegség meglétét is.

Hozzátette: 18 éves korig a gyermekegészségügyi ellátás szervezett, mint ahogy 21 éves kortól a felnőttek esetében is az. A két korosztály között azonban ez jelenleg nem áll fenn.

Aszmann Anna hozzátette: sok egyetemista lakóhelyén jelentkezett be háziorvoshoz, holott ott csak hétvégén tartózkodik.

Mint mondta: az egyetemistáknak saját egészségügyi ellátó hálózatot kellene felállítani, ez a korosztály ugyanis jelenleg nagyon elhanyagolt.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek